Ugrás a tartalomra
Szent István felsőhámori szobránál folytatódott az augusztus 20-ai ünnepségsorozat kedden. Az ünnepi köszöntőket követően megkoszorúzták az államalapító király szobrát, majd megszentelték és megszelték az új kenyeret.
Augusztus 20-át városszerte több helyszínen ünnepeljük. Délelőtt a kísérő programok között szerepelt a Selyemréti Szent István templomban tartott ünnepi szentmise és búcsú is.
Miskolcon az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények kedd reggel a Népkertben kezdődtek, ahol ünnepélyesen felvonták az országzászlót.
Az idei nyár a hőségről szólt Európában, de a világ szinte minden kontinenség megdőltek a melegrekordok – mondta Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője szerda reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.
Szent István szobrot és augusztus 20-ai emlékoszlopot avattak kedden Arnóton. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a magyar államiságért megharcoltunk és meg is védtük ezer évig.
A munkát folytatni kell. Ez a mottóm, ezzel indulok a polgármester választáson – kezdte programismertető sajtótájékoztatóján Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta a belügyminiszter Kriza Ákosnak, Miskolc polgármesterének.
Két magyar futamgyőzelmet is láthatott a közönség szerdán délelőtt a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, az 500 méteren első kenupáros, Hajdu Jonatán és Fekete Ádám sikerével egyből a döntőbe jutott.
Keanu Reeves és Lana Wachowski visszatér a Mátrix világába – közölte kedden Toby Emmerich, a Warner Bros. Picture csoport igazgatója, bejelentve, hogy készül a népszerű sci-fi negyedik filmje.
Mexikóban egy bíró engedélyezte kokain fogyasztását rekreációs célból két embernek - adta hírül szerdán a BBC brit média.
Az olasz Asferico International Nature Photography Competition pályázatán egy magyar fiú, Füssi-Nagy Regő lett a legjobb a 15-17 évesek kategóriájában.
Második alkalommal, immár kétnapos piknikre várta az érdeklődőket a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe a zip’s brewhouse. A program szombaton és vasárnap egész nap várta a látogatókat fürdőjegy nélkül is a Barlangfürdőbe.
A Kaszás Attila-díjat 2019-ben is az Országos Színházi Évadnyitó keretében adják át, amelyet a Pesti Magyar Színházban rendeznek meg augusztus 30-án. Mintegy 32 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes.

Programok

-
Avasi református templom